A gyönyörű Hollókő Tápiószentmárton Pest megye


Létrehozás dátuma: 2021-07-25 00:00:00



A gyönyörű Hollókő Tápiószentmárton Pest megye


A gyönyörű Hollókő Tápiószentmárton Pest megye

Történelem és legendák települése: a gyönyörű Hollókő


Ha Hollókő múltjáról, történetéről szeretnénk többet megtudni, akkor 1987 körül kell keresnünk az első jeles dátumot. Hogy miről nevezetes ez az év? Arról, hogy Hollókő település – Budapesttel egy időben – ebben az évben került fel elsőként a Világörökség hivatalos listájára. A Nógrád megyében található kicsiny település amiatt került fel a nívós listára, mert olyasvalamit tudott már akkoriban, amit más nem: a múlt hagyományait vegyítette a jelen adottságaival. Ma már szinte mindenhol jellemző az urbanizmus, ám Hollókőre különösen igaz, hogy a korhű építészeti stílus a mai napig meghatározó eleme. A kis falu országos szinten is egyedülálló, de nem kizárólag egy látványosság miatt érdemes ellátogatni oda turistaként, nagyon sok egyéb csodálnivaló is van. Sokan úgy gondolnak rá, hogy egy muzeális település, de ez nem igaz, hiszen a mai napig lakják a települést, sőt, Hollókő egy igazi, hagyományápoló közösséget tudhat magáénak. A váráról híres falu – melyet az 1200-as években építettek – történelme a tatárjárásig nyúlik vissza. De nem csak történelemi tényekkel szembesülhetünk, hanem jellemzők rá a legendák is.

A régi nyelvek szerint ugyanis Hollókő nevére is van logikus magyarázat. Számtalan olyan mendemondával találkozhattunk már, amelyben egy gyönyörű hölgy a főszereplő, akit valaki foglyul ejtett – ebben az esetben épp egy gonosz földesúr. A jószívű dajka azonban, aki boszorkányi képességekkel volt megáldva, megkérte a sátán fiait, hogy a hölgy körül emelt várat bontsák le, méghozzá hollók képében, így az végleg kiszabadulhat börtönéből. Az átváltozott segítők a köveket a nem messze található domboldalra hordták, így jött létre akkor Hollókő vára. Hogy hiszünk-e a mesének, az csak rajtunk múlik! Ha azonban nem csak a fantáziánkra, hanem a tényekre is hagyatkozunk, akkor az biztos, hogy Hollókővel kapcsolatban a várat az 1300 körüli időkből említik először. A törökök itt tartózkodása alatt a településre is jellemző volt, ami sok más helyre is: elnéptelenedett, sőt, szinte teljesen kiürült.

Olyannyira, hogy egy 1715-ös vármegyei dokumentum mindösszesen három ott található, adófizető háztartást említ. Nem sokkal később azonban a falucska nemes községgé lépett elő, azt pedig a helyi lakosok is felismerték, hogy ez számukra gazdasági előnyökkel járhat. A legnagyobb előny az volt, hogy azok, akik Hollókőre költöztek, az adófizetési terhek alól mentesültek, mégpedig azért, mert az ott található termőföldek rendkívül előnytelenek voltak az évek során pusztító tűzvészek miatt. Később persze rájöttek az ott élők, hogy valamit tenniük kell a folyamatos tüzek ellen, a termőföldekre, és az azokon megtermelt javakra szükségük volt. Azokat a talapzatokat és tartóeszközöket, melyek korábban gyúlékony fából készültek, lecserélték vályogra, ezzel máris nagy lépéseket tettek afelé, hogy termésük ne váljon a tűz martalékává. Hollókő ráadásul a mai napig megőrizte ezeket az építményeket, így aki ellátogat a nógrádi vidékre, az gyönyörű építészeti stílusokat is megcsodálhat.

A település körülbelül a 20. század elején vált igazi, egyutcás jellegű faluvá. De nem csupán az építészetét érdemes megemlíteni, mint látnivalót. Ha már a hagyományőrzésről van szó, szenteljünk néhány gondolatot a népviseletnek is, ugyanis a tradicionális öltözék ugyancsak jellemző a településre, mely rendezvényeken gyakorta látható. Aki nem járt még Hollókőn, érdemes ellátogatni a kis faluba, azoknak, akik szeretnének belekóstolni a történelembe, mindenképpen.

<-- Vissza a A gyönyörű Hollókő Tápiószentmárton Pest megye blog oldalra!

További cikkeink

A gyönyörű Hollókő Pest megye

Történelem és legendák települése: a gyönyörű Hollókő


Ha Hollókő múltjáról, történetéről szeretnénk többet megtudni, akkor 1987 körül kell keresnünk az első jeles dátumot. Hogy miről nevezetes ez az év? Arról, hogy Hollókő település – Budapesttel egy időben – ebben az évben került fel elsőként a Világörökség hivatalos listájára.

Elolvasom →

personal development Pest megye

Personal Development Made Simple: Fast Tips For Great Results


Deciding to better yourself is a great goal to set. Personal development - the art of making more out of yourself - can be an enriching, highly rewarding process. It does not require an all-encompassing master plan, either. You can kick off a personal development routine (or improve your existing one) with a few simple ideas like these. We can help you achieve your professional as well as personal goals. Give us a call now for a free assessment:

+36706290690

Elolvasom →

Üzleti angyal befektető Pest megye

Az üzleti angyal befektető jelenléte a business világában

Ha nem is kifejezetten új, de mindenképpen érdekes jelenségnek bizonyul az üzleti angyal befektető a piacon, mely még annyira széles körben nem biztos, hogy mindenki számára ismert. Ami biztos az az, hogy a saját vállalkozásunk szempontjából egyáltalán nem veszíthetünk semmit azzal, ha egy effajta befektetőt keresünk. Kulcskérdés azonban az, hogy hogyan találjuk meg a legjobbat, a számunkra leginkább megfelelőt. Íme, pár szempont, amelyet érdemes figyelembe venni, meggondolni, ha otthonosan szeretnénk mozogni ebben a témakörben.

Elolvasom →

développement personnel Pest megye

Trouver les outils et les idées dont vous avez besoin pour votre développement personnel peut ressembler à trouver une aiguille dans une botte de foin. Cependant, l'article ci-dessous contient plusieurs conseils qui peuvent être exactement ce dont vous avez besoin pour progresser sur la voie de l'amélioration de vous-même.
 

Elolvasom →

Koronavírus Pest megye

Koronavírus – vajon mit tanultunk belőle?


Talán sokakban felmerült már a kérdés, hogy a 2019 decemberében kirobbant koronavírus járvány hogyan szabta át a világunkat, mi az, amiben megváltoztunk mi, és a világ egyaránt.
Sok szempontból meg lehet vizsgálni ezt a kérdést, de nincs könnyű dolgunk, különösen úgy, hogy fogalmunk sincs, a járvány milyen hosszútávú következményekkel bír.

Elolvasom →
Oldal bemutatása
Blog oldalunkat azért hoztuk létre, hogy támogassuk a hazai Kis- és középvállalkozások Online jelenlétét a digitális marketing legmodernebb eszközeinek felhasználásával. A honlapunkon való megjelenéshez kérlek jelentkezz be kapcsolati oldalunkon.
Linkek

Kiemelt Partnereink:

- charity party
- Marketing ügynökség
- Bitcoin desktop wallet
- Gázszerelő
- Ameamed menedzserszűrés
- Hamvay Lang Down pillows
- konténer rendelés - potencianövelők

--------------------------------------

- online borrendelés

- Chiptuning

- Chip tuning video

- Wikipedia

Számítástechnikai partnereink:

- iphone szerviz

Külföldi partnerek:

- Selfesteem2go.com
- Motivational quotes
- Marketing
- MMC chiptuning

TANÁCSADÁS a következő településeken:

Budapest, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged, Debrecen Mosonmagyaróvár, Sopron, Fertőd, Kapuvár, Csorna, Győr, Pápa, Celldömölk, Sárvár, Kőszeg, Szombathely, Ják, Körmend, Szentgotthárd, Csepreg, Zalalövő, Vasvár, Jánosháza, Devecser, Ajka, Sümeg, Pécsvárad, Komló, Sásd, Dombóvár, Bonyhád, Bátaszék, Baja, Bácsalmás, Szekszárd, Tolna, Fadd, Paks, Kalocsa, Hőgyész, Tamási

Balatonboglár, Kaposvár, Csurgó, Nagyatád, Kadarkút, Barcs, Szigetvár, Sellye, Harkány, Siklós, Villány, Bóly, Mohács, Pécs, Szentlőrinc Andocs, Tab, Lengyeltóti, Simontornya, Enying, Dunaföldvár, Solt, Szabadszállás, Sárbogárd, Dunaújváros, Kunszentmiklós, Ráckeve, Gárdony, Székesfehérvár, Balatonföldvár, Siófok, Balatonalmádi, Polgárdi, Balatonfűzfő, Balatonfüred, Veszprém, Sátoraljaújhely

Budapest egész területe:
Szentes, Mindszent, Kondoros, Orosháza, Hódmezővásárhely, Szeged, Battonya, Mezőkovácsháza, Békéscsaba, Nagymaros, Nyergesújfalu, Kismaros, Göd,Szob, Rétság, Balassagyarmat, Romhány, Hollókő, Szécsény, Aszód, Hatvan, Monor, Lajosmizse, Soltvadkert, Kiskőrös, Kecel, Dusnok, Kiskunhalas, Jánoshalma, Bácsalmás, Kelebia, Röszke, Mórahalom, Kiskunmajsa, Kistelek, Kiskunfélegyháza, Bugac, Kecskemét, Tiszakécske

Nagykörös, Cegléd, Budaörs, Pécel, Gödöllő, Dunakeszi, Budakeszi, Szentendre, Dorog, Esztergom, Visegrád, Mátrafüred, Bátonyterenye, Salgótarján,Rudabánya, Szendrő, Edelény, Kazincbarcika, Sajószentpéter, Ózd, Miskolc, Eger, Mezőkövesd, Füzesabony, Tiszafüred, Heves, Jászapáti, Kunhegyes, Újszász, Kisújszállás, Törökszentmiklós, Szolnok, Martfű, Tiszaföldvár, Túrkeve, Mezőtúr, Gyomaendrőd, Szarvas, Kunszentmárton, Csongrád, Abony, Nagykáta, Újszász, Jászberény, Jászfényszaru, Jászárokszállás, Lőrinci, Gyöngyös, Pásztó,Gyula, Sarkad
Konténer rendelés, Sittszállítás Budapest
 
Konténer rendelés, sittszállítás Budapest

Békés, Mezőberény, Szeghalom, Berettyóújfalu, Biharkeresztes, Püspökladány, Karcag, Derecske, Nádudvar, Hajdúszoboszló, Debrecen, Balmazújváros, Hajdúböszörmény, Téglás, Hajdúhadház, Nyíradony, Újfehértó, Hajdúdorog, Mezőcsát, Polgár, Hajdúnánás, Tiszaújváros, Tiszavasvári, Tiszalök, Tokaj, Felsőzsolca, Szikszó, Szerencs, Sárospatak, Zalaszentgrót

Hévíz, Tapolca, Keszthely, Lenti, Zalakaros, Letenye, Nagykanizsa, Marcali, Böhönye, Fonyód, Balatonlelle,  Encs, Kisvárda, Nagyhalász, Vásárosnamény, Nyíregyháza, Mátészalka, Fehérgyarmat, Máriapócs, Nyírbátor, Nagykálló, Várpalota, Ajka, Herend, Mór, Kincsesbánya, Oroszlány, Kisbér, Tatabánya, Pannonhalma, Bábolna, Komárom, Tata, Pilisvörösvár, Bicske, Érd, Százhalombatta, Martonvásár, Százhalombatta, Gyál

Budapest egész területe:

Budapest 1. kerület, 2. kerület, 3. kerület, 4. kerület, 5. kerület, 6. kerület
Budapest 7. kerület, 8. kerület, 9. kerület, 10. kerület, 11. kerület, 12. kerület
Budapest 13. kerület, 14. kerület, 15. kerület, 16. kerület, 17. kerület, 18. kerület
Budapest 19. kerület, 20. kerület, 21. kerület, 22.kerület, 23. kerület
Kiemelt linkeink
Nem működő CURL function.
Linkeink
Nem működő CURL function.